5 mondat «szólva» kifejezéssel
Példamondatok és mondatok a szólva szóval és a szóból származó más szavakkal.
• « Őszintén szólva nem kétséges, hogy hívők ezrei bálványként, önmaguk számára hatalommal bíró tárgyként, ereklyeként kezelték az ikonokat. »
• « Marx nyelvén szólva valamiféle védett hozzáférésük volt a "termelési eszközökhöz", ami a földtől, a szántótól és az ökrötől kezdve az asztalos szerszámokkal felszerelt műhelyig bármit jelenthetett. »
• « A háború röviden szólva elsősorban gazdasági okokból követelte meg a nemi szerepek megváltoztatását, de a nők ezeket a változásokat a felszabadulás formájaként fogadták el, nem csupán az új munkájuk mellékhatásaként. »
• « Komolyabban szólva - jegyzi meg Robert Sternberg pedagógiai pszichológus - egyes problémák, köztük a drogfogyasztás, azért alakulhatnak ki, mert a fiatalok nem tanulták meg mérlegelni tetteiket és felmérni tetteik következményeit. »
• « Számítógépes nyelven szólva, ezek a göndörszálú molekulák (nevezzük őket RNS-nek) egy olyan program voltak, amelynek utasításai a környezet kifosztásával ugyanennek a programnak a másolására adtak parancsot. Azóta az élet egyre összetettebbé vált, miközben még mindig ennek a definíciónak engedelmeskedik. »